A következő címkéjű bejegyzések mutatása: padlólap. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: padlólap. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. november 5., csütörtök

Helyzetjelentés

Ma végre kaptunk gázórát, jövő héten indítják a kazánt, legyen egy kis meleg a takarításhoz.
Hétvégén a fiúk elkezdik a laminált padló lerakását. remélem legalább anyira ügyesek lesznek, mint a konyhabútornál :)
Villanyunk már van, vizünk már van, szóval nem sok hiányzik már. Igazából csak a padló meg a konyhába való egyéb kellékek, mint munkalap és háztartási gépek. Hát azzal még futunk pár kört, az biztos.

A költözés várható ideje: december 7-e körül, mert Zorka szülinapját már szeretném ott tartani.
Szóval szorítsatok, hogy sikerüljön! :)

2009. június 18., csütörtök

Falazás - 2009. június 16.

Kedden elkezdődött a falazás. Most már látványosabb lesz a ház alakulása. :) A gyerekek az első 5 sor felrakását is már nagy örömmel fogadták.
A ház 44-es téglából készül, végül ennél maradtunk. Nem szerettünk volna rá hungarocell szigetelést, ezért döntöttünk végül e tégla mellett.
Sokan mondták semmivel sem jobb, meg kell a szigetelés így is, úgy is. Nem tudom, csak azt, hogy anyuék háza is, meg több helyről is hallottam, hogy mióta leszigetelték a házat, penészedik a fal. Ráadásul nem akarok egy mű valamivel körbevett házban élni. Így is lesz még egy csomó minden, amiben nem tudjuk kikerülni, legalább ezt megpróbáljuk.

Más: jó ez a időszak, soha jobbkor nem építkezhettünk volna :( És ezt most nem örömömben mondom, hanem inkább, hogy milyen gázos időszak ez. Először válság, aztán a szocpol eltörlése, ami ugye nálunk 3 gyereknél nem kis pénz. Szerencsére ezen túl vagyunk, reméljük.
Viszont ez az Áfa emelés is! Most rohangálunk össze-vissza, hogy legalább a nagyobb értékű dolgokat megvásároljuk június 30-ig. Én nem vagyok olyan típus, hogy mindent hirtelen kitalálok és eldöntöm. nekem idő kell, hogy elképzelhessem leendő otthonunkban mi milyen legyen. Oké, vannak nagyjából elképzeléseim, de most hirtelen csempe, kád egyebek vásárlása a cél, pedig ha nem volna ez a hülye időszak, még ráérnénk nézelődni, válogatni.
Főleg, hogy a határ az árakban a csillagos ég, mi meg próbáljuk megtalálni ami viszonylag olcsó, de jó. Hát nem egyszerű. :(
A konyha előszobába már megvan a padlólap, legalább ezen túl vagyunk, és szerintem gyönyörű. :))

Ő lenne az, vegyesen lerakva a Cottoval együtt, hasonlóan ahogy a képen is látható. Ezen a képen viszont ahogy elnézem, élőben egyáltalán nem ilyen a színe, sokkal élénkebb, nekem való :)
Röhej, hogy ez egy magyar padlólap és én soha nem is hallottam róla, pedig nagyon jó minőség és olcsó, vagy legalábbis megfizethető az egyszeri embernek, mint amilyenek mi vagyunk.