A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csirke. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csirke. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 11., csütörtök

Új tavasz- új pipik

Végre egy igazán szép nap, hogy írjak keveset a helyzetünkről.
Bár a cím kellemes híreket közlő, azért van az örömben üröm is jócskán :(
A tavalyi kotlósunk ugyanis március elején azt gondolta, ő már csak ráül a tojáskákra, és kikelti őket. Egész végig kinn volt az ólban, őrizte a tojásokat, amiből végül 13 lett, kaptunk anyuéktól és Marcsitól is, hogy nagyobb csirkéink is legyenek.
Reméltük, mire jönnek a pipik, jön a jó idő is, hát mint tudjuk, nem így történt. 21-én kezdtek kikelni a pipik, és mikor megláttam az icipici pipikét az anyja alatt, felkaptam ládástól az egész garmadát, és behoztam a mosókonyhába őket.
Ott jó meleg volt, talán túlságosan is, mert második nap hajnalra a kotlósunk megmakkant, ahogy Marcsi mondaná.:( Szegény, mikor hajnalban megláttam, azt hittem csak szórakozik velem, de nem. Akkor felkeltettem Mayát, kiszedtük a két kispipit lámpa alá raktuk őket és a maradék tojásokat. kettő már meg volt törve, készültek kibújni, látszódtak ahogy mozognak benne a csibék.
A kotlósunk, mint kiderült tetves lett a melegben és elszívták a vérét, gyakori eset, mondta az orvos... hát asszem egy életre megjegyeztem.
A két kiscsibe még ki tudott kelni, de a többi tojásból nem lett semmi. én nem törögettem fel, nem volt kedvem döglött csibéket nézegetni, így is elég sokkot kaptam, a gyerekekkel  együtt.
A jó hír viszont, hogy van 4 pipink, kettő a mi kis picike tojásainkból, kettő pedig Marcsi szép nagy tojásaiból, nagyon bízom benne hogy lesz tyúk is, és nemcsak kakas :DDD
Egyelőre itt vannak benn velünk, ha az anyukájuk nem purcan ki, már szerintem kinn lennének, de hát ez van.
A hétvégén 3 hetesek lesznek. Az egyik hihetetlen nagyra nőtt, viccesen mutat a többi között.

Első nap, első jövevény

Kotlós nélkül

Az első napok

majdnem 3 hetesen

Udvaron a többiek




Bízom benne, hogy ők megmaradnak, és nem lesz bajuk. nagyon elevenek, reggel már a kis barna felrepült a doboz szélére, most már le is kell takarjam, ha nem akarom hogy a nyakuk törjön :)

Köszönöm Marcsi a sok szóbeli segítséget és buzdítást.


2012. május 27., vasárnap

Új lakók

Tegnap kimentünk az állatpiacra szétnézni. Mondtam a gyerekeknek csirkét nézünk, se nyulat, se kacsát, sem kutyát, haza nem hozunk...hát azt nem is, hazajöttünk 1 kotlóssal és 20 kiscsibével akik kb. 3 hetes korúak.
7 kiscsirke másik állományból való, azoknak már nem hoztuk el az anyját, bár egy kicsit sajnálom, de marha drágán adta a pasi.
A kiscsirkék jöttek, mert volt köztük fekete és kopasznyakú is, és teljesen beleszerettünk. :))) Ezek között van kisebb is, ismerősöm szerint, ezek nincsenek 3 hetesek, alig van még szárnytolluk, szinte pihések ott is, csak éppen növöget kifelé. persze ha én ezt tudom, akkor lehet el sem hozom, mert nem értek hozzá annyira.
Kotlósanyu szépen befogadta őket, a tegnap délutánt együtt töltötték egy nagy dobozban, mert készült a külön helyük, amig nagyobbak lesznek és megszokják a régiek.
Erre valamelyik véreset tojt, én meg betojtam ijedtemben, megnéztem a neten, ez lehet valami kokcidiózis is, és különszedtem őket, nehogy valami bajuk legyen, így most szegény 7 kispipi lámpa alatt dobozban csücsükél, a többi pedig anyával birtokba vette a játszótér kisebb sarkát.
Vicces volt a kakas, amikor a fehér kotlóst beengedtem a pitvarba, mert oldalazva akart támadni, érdekes, ilyet sem láttam még. :)))
Zorka meg felemelte a kotlóst, mert szelíd a drágám, és viszi a tyúkhoz, hogy gyere ismerkedjetek meg.
Erre ezek elkezdték csípni egymást, úgy megijedt szegény csajszi majd eldobta a tyúkot :))
Mondtam neki, ez így nem fog menni, de nem baj, úgy örülök, hogy foglalkoznak velük, és szeretik, mennek ki a tojásért, várják, hogy tojjon már végre.
Eddig 13 tojásunk van az egy tyúkocskától, szinte mindennap tojik.

Mutatok néhány képet a jövevényekről.


Még dobozban és mind a 20an

Elásták magukat a homokban rendesen :)))


Cirmit már csak így tudtam megörökíteni, ahogy osont, hogy vadásszon, mert kiscsirkére fáj a foga
Itt már csendesen pihen, ajánlom neki, hogy nyugiban maradjon. Kotlós is szépen felfújta magát mikor támadni akart.

Csináltunk egy videót is, de nyilván óriási a mérete mert nem akarja feltölteni, pedig annyira cuki voltak ahogy rögtön a porba ásták magukat és mind szürke lett szinte :)))

2012. május 10., csütörtök

Csirkejátszótér 2.

Elkészült a projekt, vasárnap du. pedig beköltözött az első pár :)))
Egyik ismerősünk nagymamája már nem bírt ezzel a két jószággal, hát befogadtuk. Reméljük tetszik nekik a hely és majd befogadják az újonnan érkezőket is.
Tegnap és ma már kaptunk 1-1 tojáskát is ajándékba tőlük :))))